Milyen hatással lesz az amerikai elnökválasztás személyes pénzügyeinkre?

Krisztián Szűcs

2020-11-12

Mit hozhat a piac számára a 2020-as amerikai elnökválasztás eredménye? Mire számíthatunk a részvénypiacokon?

Amerika választott. Nagyon úgy néz ki, hogy Joe Bide lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Még Trump hívei bíznak a jogi útban, és az újraszámolásban, de általában ez nem szokott változtatni az eredményen. Nézzük hát meg, hogy milyen irányváltásra készülhetünk, hogyan hat(hat) ránk az új elnök gazdaságpoltikája.

Azt biztos tudod, hogy az USA-ban két párt versenyez egymással (vannak elszigetelten mások is, de ők nem tudnak érdemben beleszóni egy elnökválasztás végeredményébe). Az egyik párt a jobboldali republikánus, a másik pedig a baloldali liberális demokrata párt. Ezek nem összetévesztendők a magyar jobb, ill. baloldalinak nevezett pártokkal, nálunk sokkal kuszábbak az "oldalak".

Lássuk, tradicionálisan mit hozhat egy republikánus, azaz jobboldali jelölt a gazdaságban:

  • Protekcionalizmus, zártabb gazdaság. Ez jól tettenérhető a Trump Kínával vívott kereskedelmi háborújában is. Lényege: az import helyett hazai termelőktől, szolgáltatóktól vásároljanak az amerikaiak.
  • Kisebb állam: adócsökkentések, maradjon több pénz az embereknél, ők döntsék el, mire költik (nálunk ezt a liberálisok szorgalmazták nagyon).
  • Kevesebb segély és szociális juttatás, erre jó példa az "Obama-care" kievezetése.
  • A szabad piac, az egyéni teljesítmény, a gazdasági növekedés fontosságának előtérbe kerülése.
  • A zöld energiáról, klímatudatosságról megoszlanak a republikánus vélemények, Trump meglehetősen keményvonalas, azaz tagadja a klímaválságot és ezért nem is foglalkozik vele.

Mit hozhat Biden győzelme?

  • Már a kampány során elmondta, hogy a koronavírus miatt a nagy cégek és magasabb jövedelműek adóját emelni fogja.
  • A Trump adminisztráció által leszűkített szövetségesi rendszer visszanyitása: párizsi klímaegyezmény, WHO, NATO, EU-val való gazdasági együttműködés. Nem valószínű azonban a kínai vagy orosz nyitás, ahogyan a védővámok rendszerének megszüntetése sem tűnik reálisnak.
  • Több juttatás a rászorulóknak.
  • Zöldebb, fenntarthatóbb gazdaság kiépítése, ami azonban szerkezetváltással jár és ez a hagyományos szektorok számára nem jó hír.

Milyen hatással lehet mindez az Államok gazdaságára?

Először is hadd mondjam el, hogy ahogyan senki másnak, nekem sincs varázsgömböm, ezért erősen kérdéses, hogy amit leírok, az valóban így fog-e végbemenni. Inkább szeretnék támpontokat adni, a véleményemet leírni, hogy milyen szektorok jöhetnek ki nyertesen az elnök- és politikai kurzus váltásából és hogyan profitálhatunk ebből. Hogy a demokraták vagy republikánusok idején teljesítettek-e jobban a tőzsdék? A múltbeli adatok alapján szinte mindegy, hogy ki volt hatalmon. A világpiaci növekedés, az USA külső piacainak állapota jelentősen befolyásolta az eredményeket. Ennek bizonyítására nézd meg a három legfontosabb tőzsdeindexet az utolsó három elnök alatt. Obama ésTrump alatt lényegi eltérés nem látszott, Bush alulteljesített, de teljesen más gazdasági környezetben vezette az országot.

A Dow Jones árfolyamgrafikonjai az egyes elnöki ciklusok alatt
A Nasdaq árfolyamgrafikonjai az egyes elnöki ciklusok alatt
Az S&P500 árfolyamgrafikonjai az egyes elnöki ciklusok alatt

Jelentős különbségnek Trump alatt a megnőtt piaci volatilitást említeném, ami a sokszor esetlegesnek, rögtönzöttnek ható döntések és azok kommunikkációja miatt alakult így. De az Államokban az elnök mögött komoly gazdasági stáb áll, és mindkét párt bővölködik a jó szakemberekben. Ráadásul a kiszivárgott hírek szerint Biden szeretné a republikánusokat is valamilyen szinten bevonni a kormányzásba, így nem várható éles váltás a gazdaság folyamataiban.

Fontos azonban, hogy nemcsak az elnök személye, hanem a képviselőház összetétele is nagyban befolyásolja az Egyesült Államok gazdaságpolitikáját. Márpedig úgy fest a dolog jelenleg, hogy a republikámusok lesznek többségben. Ez viszont azt jelentheti, hogy nagy reformok vagy adóemelések nem lesznek. Történhet egy szektorrotáció a tech felől a value részvények felé, de fundamentális vagy trend-szerű változások nem valószínűek.

Fizessenek a gazdagok?

A Biden-féle "fizessenek a gazdagok" ígéret nyilván nem fog jól esni a gigacégeknek és azok felsővezetőinek. Megj.: épp ezért érdekes, hogy a Völgyben elég fölényes Biden győzelem volt, annak ellenére, hogy a tech cégeket erősen érinteni fogja ez az extra adó. Tehát könnyen megeshet, hogy a technológiai szektor részvényei rövid távon árfolyamcsökkenést fognak elszenvedni. Másik oldalon az is igaz, hogy az így beszedett extra pénzből megsegített rétegek fogyasztása növekedni fog - vagy legalábbis nem fog számottevően csökkenni - ami a gazdaság egésze számára pozitív lehet és ebből természetesen a tech cégek is busásan profitálni fognak. Így feltehetően a visszaesés nem lesz hosszú távú.

Véleményem szerint a tech és gyógyszeripari cégek továbbra is kedvező befektetési célpontok, de a részvényvásárlás helyett érdemes lehet olyan befektetési alapot választani, amelyik ezekbe fektetnek (pl. Generali innováció részvényalap).

Dollár árfolyam

Érdekes megfigyelni, hogy a szintén demokrata párti Obama adminisztráció alatt hihetelen mértékű eszközvásárlási program zajlott. Ezzel tudták talpraállítani a gazdaságot a 2008-as világválság után, de ezáltal jelentősen megnőtt az USA államadóssága. Nem kizárt, hogy a pandémia miatt is hasonló eszközhöz fognak nyúlni. Ha ez bekövetkezik, akkor az nyilvánvalóan dollár gyengülést fog okozni a piacon. Természetesen az euróhoz mérten, a forintunk várhatóan tovább gyengül, egyesek szerint akár 420-as euróig is. Hogy jó-e ez nekünk, azt mindenki döntse el maga.

Eltolódó súlyok

Ha erőltetik a zöld energia támogatását, akkor ez a hagyományos, olajipari és az azt kiszolgáló ágazatok számára érezhető bevételikesést okozhat, ami a részvény árfolyamaikon is meg fog látszani.

Trump fontosnak tartotta, hogy visszaszorítsa az importot és az amerikaiak a hazai cégek termékeit vásárolják. Egy esetleges óvatos nyitás kedvezően befolyásolhatja a kínai cégek részvényárfolyamait, egy Huawei-kibékülés nyilván a kínai tech-óriásárfolyamának brutális növekedését jelentheti. De ennek az esélye egyelőre elég csekély.

A helyzet komplexitását mutatja, hogy míg az amerikai ipar és ezen keresztül az amerikai munkás, alsó középosztály számára kedvező hatású volt az amerikai-kínai kereskedelmi háború (legalábbis voltak rétegek, amelyek kifejezetten jól jártak ezzel), addig a kínai exportra termelő gazdák számára hatalmas bevételkiesést okozott. Ők nyilván örülnének egy újranyitásnak.

Minimális változások

Úgy tűnik, hogy jelentős változás nem áll be a részvénypiaci helyzetben amiatt, hogy Trump helyett Biden vezeti a szabad világ első számú hatalmát. A pandémiára adott válaszaik azoban némileg különbözhetnek, és ez rövid távon éreztetheti a hatását.

Most úgy tűnik, hogy Biden inkább a szigorúbb lezárások híve és ezáltal gyorsan szeretne túllenni a válságon, Trump pedig a vakcina gyors előállításában bízva el akarta kerülni a gazdaság leállítását. Ez azt vetíti előre, hogy rövid távon elépzelhető egy tőzsdei árfolyamesés, de középtávon visszatérhet a bika. A lényeges különbséget az egyes szektorok eredménye közötti eltolódások jelenthetik a korábbiakhoz képest, de ennek hatásai hosszabb távon fognak csak látszani. Tehát mindenki nyugodjon le, sem a világvége, sem a Kánaán nem érkezett el Biden győzelmével.

Politkai összeomlás veszélye

Egy elhúzódó politikai válság nyilván semmilyen értékpapírbefektetésnek nem tene jót, kiszámíthatatlan, elhúzódó válsággal fejelné meg a koronavírus-válságot.

Mivel elég harcias mindkét oldal tábora, és úgy tűnik, hogy Trump nem akar beletörődni a vereségbe, ezért lehetnek utcai harcok. Ha a végén pedig kihozzák, hogy mégis Trump nyert (erre nincs reális esély), akkor a demokraták is gerjeszthetik a feszültséget. Olyan - nem kicsit elfogult - magyar bloggert is olvastam, aki szerint még egy polgárháború közeli helyzet is jobb lenne annál, minthogy Biden győzzön. Na persze, és egyből kiáltsák ki a gileádi köztársaságot (Szolgálólány meséje sorozat, nézd meg, ha szereted a disztópikus, komor hangulatú filmeket).

Reálisan nézve azonban békés lesz az átmenet, Bident beiktatják, Trump és hívei szomorúan, de tudomásul veszik a vereséget és néhány szélsőségestől eltekintve az élet visszatér a régi kerékvágásba, mert épp elég sok megoldandó feladat van nemcsak az amerikai, de a többi nemzet előtt is. Mi pedig keressünk pénzt továbbra is megtakarításainkon, melyeknek jó célpontjai lehetnek az amerikai cégek, főleg, hogy a forint folyamatos leértékelődése miatt az árfolyamon is nyerhetünk.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.