Manapság ismét előtérbe kerültek a különböző közgazdasági iskolák közötti viták. A gazdasági válságra adott különböző válaszok, a politikusok erőteljes nyomulása közben nem árt tisztában lenni, melyik irányzatnak mi a gyökere és hogyan értékeljük ezeket. A végén kitérek arra is, hogy mit neveznek „unortodox” irányzatnak.

A közgazdaságtanról általában

A közgazdaságtant nem szokás az egzakt tudományok közé sorolni, mert megállapításai, eredményei legtöbb esetben nem modellezhetőek laboratóriumi körülmények között, nem ismételhetőek, és gyakran csak a gyakorlatban átélt eseményekből lehet következtetni egyes összefüggésekre. Ezért a különböző irányzatok a maguk történelmi-gazdasági-társadalmi-politikai közegükben helyes megállapításokat fogalmaztak meg, de nem biztos, hogy a mai magyar környezetben is megállnák a helyüket. Ennek ellenére fontos szabályrendszereket állítottak fel, melyek legalább vázlatos ismerete hasznos lehet számodra, ha komolyan érdekelnek a téged körülvevő világ gazdasági történései. A cikk természetéből fakadóan inkább elméleti jellegű, kicsit talán száraz, mégis alapot adhat az internet korára jellemző sokféle hír, álhír, összeesküvés elmélet leleplezésére, megkülönböztetve azokat a szakmai alapossággal megírt cikkektől.

A közgazdaságtan makroökonómia ága arra keresi a választ, hogy mitől függ és hogyan növelhető a nemzet gazdagsága. Néhány kérdéskör, melyet kiemelten vizsgálnak a makroökonómiával foglalkozó közgazdászok:

  • Vannak-e a gazdaságnak belső törvényszerűségei?
  • Működik-e önszabályozó piaci mechanizmus?
  • Szükség van-e állami beavatkozásra?
  • A gazdaság fejlődése a kereslet vagy a kínálat oldaláról biztosítható?
  • A pénz szerepe

Merkantilizmus: gazdagság = pénz

Az első jelentősebb irányzat az „eredeti tőkefelhalmozás” korában, Angliában alakult ki a XVII. században. A merkantilisták szerint a gazdagságot kizárólag a pénz (akkoriban arany) testesíti meg. Sürgették az állami beavatkozást – hiszen szerintük nincsenek a piacnak belső törvényszerűségei – annak érdekében, hogy minél több pénz (arany) kerüljön az országba és megakadályozzák annak kiáramlását. A gazdagság növelését a kereslet oldaláról közelítették meg, melyet mindenáron növelni szerettek volna, ezért dicsőítették a luxust, a pazarlást. Szerintük a beáramló arany és növekvő kereslet növeli az árszínvonalat és a termelést, miközben csökken a kamatok szintje, így az iparosok profitja is növekszik.

Érdemes tudnod azonban, hogy míg Anglia a tengeri kalózkodással összefonódott gyarmatosítás révén meg tudta valósítani a merkantilizmust, Franciaországot a csőd szélére juttatta az irányzat követése.

Fiziokrácia: gazdagság = föld

Ezért a franciáknál tapasztalati úton az a nézet alakult ki, hogy a gazdagság egyedüli forrása a föld. Szerintük a gazdasági életben éppolyan örök rend uralkodik, mint  a természetben, a pénznek pedig csak közvetítő szerepe van. Elméletüket, melynek fontos kijelentése, hogy a pénz közvetítésével állami beavatkozás nélkül is létrejön a gazdasági javak zavartalan újratermelése, fiziokráciának hívják.

A láthatatlan kéz

A klasszikus közgazdaságtan alapító atyjai Adam Smith és David Ricardo. Smith emlékezetes elmélete a láthatatlan kézről a mai napig jelentős hatást gyakorol. Érvelése szerint a gazdaságban a piac működése egy láthatatlan kézhez hasonlít, amely egy olyan belső önszabályozó mechanizmus, amely külső beavatkozás nélkül biztosítja a kereslet és kínálat egyensúlyának helyreállását. Smith szerint a megtakarítás értelme nem a pénz, hanem a tőke felhalmozása, tehát a pénz arra való, hogy elköltsék. A gazdaság fejlődését a kínálat oldaláról közelítik meg. Azt állítják, hogy a kereslet a kínálathoz igazodik, tehát a feladat a kínálat menedzselése, elsősorban növelése, hiszen ezzel együtt fog nőni a kereslet. Elismerik ugyanakkor, hogy a gazdasági fejlődés – lehetőségei ellenére – hosszú távon korlátokba ütközik.

Fókuszban a kereslet

Nekik ellentmond Thomas Robert Malthus, aki szerint az a fontos, hogy legyen megfelelő kereslet, és az majd megteremti a maga kínálatát. Véleményét arra alapozta, hogy a tőkések nem költenek eleget (mert takarékoskodnak), a munkások meg nem tudnak eleget költeni. Ezért szükség van „nem termelékeny” munkásokra, mint a cselédek, állami tisztviselők, stb., valamint szükséges az államnak is részt vállalnia saját kiadásaival a kereslet növelésében, mert csak így növelhető a nemzet gazdagsága.

Fókuszban a kínálat

Az egyik legjelentősebb közgazda, Jean-Baptiste Say viszont Smith-ékhez hasonlóan látta a piacot. A róla elnevezett Say-dogma kimondja, hogy minden kínálat megteremti a maga keresletét, és így a gazdaságban lévő összes kereslet soha sem lehet elégtelen. Tehát szinte bármennyit érdemes termelni, mert lesz rá vevő.  Szerinte egy jól működő piacgazdaságban túltermelés, ill. gazdasági válság elvileg lehetetlen, így teljesen szükségtelen az állami beavatkozás és a pénznek is csak közvetítő szerepe van.

Kritika

A klasszikus közgazdaságtani elméletek első jelentős kritikusa Karl Marx, aki a kapitalizmust, mint társadalmi berendezkedést támadta, annak közgazdasági, szociológiai, filozófiai, pszichológiai vonatkozásait rendszerben szemlélve. Marx, bár kapitalizmussal kapcsolatos pesszimista jóslatai nem teljesültek, de elvitathatatlan érdemei vannak a gazdasági körforgás, annak ciklikussága és az újratermelés egyensúlyi feltételeinek bemutatásában. Elméletének részletes bemutatásától itt eltekintek.

Modern Irányzatok:

Fordulat: az állam szerepe

A közgazdaságtanban a forradalmi fordulatot John Maynard Keynes színrelépése jelentette, aki felismerte a piac mindenhatóságába vetett hit gyenge pontjait, melyet az 1929-es gazdasági világválság kitűnően felszínre hozott. Szerinte ugyanis a gazdaságra a kereslet elégtelensége a jellemző. Egyik fontos, a gazdaság tényeire támaszkodó kijelentése az volt, hogy a gazdaság mikrofolyamatai (egyéni, vállalati szegmens) elválnak a makrofolyamatoktól (a nemzetgazdaság egésze), azok működése egymásból nem levezethetőek. Véleménye szerint a magára hagyott gazdaság nem működőképes, az államnak időnként be kell avatkoznia, szabályoznia kell a működését. Amikor ez megtörténik, onnantól újra érvényes a klasszikus elmélet. Meglátása szerint a pénz több, mint egyszerű csereeszköz, azt a vagyontartás legfőbb formájának tartotta.

A Központi Bank szerepe

A mai közgazdasági gondolkodást a  keynes-i és a neoklasszikus elméleteken kívül az ún. monetarista irányzathoz tartozók képviselik. Az ő elméletük kidolgozója Milton Friedman, aki a direkt állami beavatkozás ellen lép fel, azt állítva, hogy ha a pénzforgalmat a központi bank (Magyarországon az MNB) helyesen szabályozza, akkor a gazdaság jól működik.

„Unortodoxia”

Még egy elméletet említenék röviden, amit manapság szokás „unortodox”-nak nevezni, mert eltér a fentebb ismertetett elméletektől, bár mutat velük közös pontokat is. Újdonsága abban rejlik, hogy a gazdasági folyamatok megfigyeléséből levont következtetések helyett előre megírt megoldásokat javasol és bízik azok sikerességében. Fő irányvonalainak egyike, hogy az állam szerepvállalását növelve kíván eredményeket elérni. Ez vezetéstechnikai kérdéseket is feszeget, mely szerint akkor biztos saját sikerességében, ha a rendszert saját maga és a hozzá közel álló üzleti szereplők működtetik. Az unortodox-ként emlegetett gazdasági eszköztár egyes elemei a teljesség igénye nélkül: forgalmi típusú adók súlyának növelése a jövedelemadó ellenében, költségvetési hiány alacsony szinten tartása, közvetett adóztatás (baleseti adó, tranzakciós illeték, „chips adó, stb., amit a fogyasztó nem közvetlenül az államnak fizet), államadósság szerkezetének átalakítása (az állam hitelezői egyre nagyobb arányban hazai szereplők). Működése sokkal inkább tartozik a politika, mint a közgazdaságtan tárgykörébe, tekintve, hogy a megalkotói, és működtetői is politikusok. Gyakorló közgazdászok részéről rengeteg kritika illeti, ami természetes reakció, hiszen eltér a megszokottól, de fontos figyelmeztetés is egyben. Mivel kidolgozott és publikált matematikai-közgazdasági összefüggései nincsenek (talán Matolcsy György könyvei tartoznak ebbe a tárgykörbe, ahogyan a tervezett felsőoktatási intézmény és egyes támogatói rendezvények is), és mérhető eredményeiről a jelentős aktuálpolitikai vonatkozásai miatt nehéz objektív véleményt formálni úgy,  hogy ne sodródnék bele politikai vitába, ezért ebben a cikkben nem is foglalkozom vele.

Remélem sikerült kicsit képbe kerülnöd és láthatod, hogy nincsenek egyedül üdvözítő megoldások, nyitottnak kell lenni az érvekre és ellenérvekre, és figyelni az eredményeket. Várom a kommentjeidet.

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments