Kedves fiatalkori önmagam!
Bár Te nem ismersz engem, én minden gondolatodra emlékszem. És mivel nagyon jól ismerem a kétségeidet, félelmeidet, a nehéz döntéseidet, szeretném kifejezni nagyrabecsülésemet és hálámat ezzel a rövid levéllel. Most még fiatal vagy, a karriered és a családod építésének korai szakaszában jársz, mégis nagyon jól tudod, hogy minden egyes döntésed hatással lesz későbbi életedre. Én már elmúltam 70, és szeretném megosztani veled, mire fogsz jutni, hogy lásd, volt értelme.
Azt még nem említettem, hogy a feleségeddel épp nyaralunk. Már ő is nyugdíjas, de még mindig olyan szép, mosolygós, és okos asszony, mint amilyen akkor volt. Megvettük azt a hajót, amiről mindig is álmodtál, de nem volt sem időd, sem pénzed a hajózásra. Megtanultuk vezetni és mondhatom, rendkívül jó móka. Főleg amikor levisszük az Adriára, mert ott tengeri halra is tudunk horgászni. Amikor hazaérünk, megtartjuk a házassági évfordulónkat, nagy buli lesz. Ott lesz az egész család, három gyermeked, két menyed és egy vejed, és tizenegy unokád, a barátok és persze mi is. Egy percig ne bánd, hogy vállaltad a gyermekeket. Néha tudom, nem egyszerű, de hidd el, megéri.
Hogy milyen az életünk? Ha kinézek az ablakon, akkor elmondhatatlanul fájdalmas, amit látok. El sem hiszed, hogy mennyire nehéz kijönni a nyugdíjból, ha valaki nem volt olyan előrelátó, mint amilyen Te voltál. Ha magunkra gondolok, akkor mi jól megvagyunk, sőt. Utazgatunk, sokat unokázunk és lettek új hobbijaink 🙂 És pont ez az, amiért írok most.
Amikor azon gondolkoztál, hogy elkezdj-e takarékoskodni a nyugdíjadra, azt láttad, hogy nincs rá pénzed. Ott van a lakás a hitellel, a gyerekek és sok más kiadás. Dolgozol és úgy érzed, hogy míg mások szép helyeken nyaralnak, márkás cuccokban járnak, Te nem jutsz egyről a kettőre. Tudom, hogy szívesen járnál étterembe és a legújabb mobilt vennéd magadnak, de most más idők járnak. Innen nézve nem is volt olyan rossz, hogy nem vertél el minden pénzt, amikor megkívántál valamit. Van ez az önvezető autóm, azzal szoktam bevásároltatni. Néha hozok valami akciós farhátat Atuséknak is - tudod, akik mindig szívták a véredet, hogy cseréld már le a TV-t valami nagyobbra - mert a minimálbérből csak minimálnyugdíj lett. Vagy van az a család az utca végén, a nagy medencés villában. Képzeld, összehaverkodtunk. Mikor a következő pénzügyi válság padlóra küldte a vállalkozását és a bank vitte a házát, megkért, hogy segítsünk kifizetni az albérlet kaucióját. Amióta nyugdíjasok, többször viszünk nekik főtt ebédet, mert nehezen jönnek ki.
Szóval köszönöm. Azt, hogy minden hónapban először félretettél a nyugdíjadra, a gyerekek taníttatására és csak utána költöttél. Köszönöm, hogy nem figyeltél a sok kérkedőre, akik a hitelből felépített életükkel dicsekedtek és megelégedtél azzal, amit így ki tudtál hozni a családodnak. És köszönöm, hogy hittél azoknak, akik felhívták a figyelmedet az öngondoskodásra. Azt is köszönöm, hogy nem halogattad a döntést. Az akkori emlékek felértékelődnek, mert jobban látom, hogy milyen nehéz volt megelégedni a balatoni nyaralással, vagy lemondani még arról is, miközben megtehetted volna. De Te az egész életedre és a családod életére gondoltál. Nem csak a most-ban, de a jövőben is. Élvezd ki életed minden percét. Nem azért, mert nagy házban, profi gépekkel, luxusautókkal és álomnyaralásokkal, hanem mert a szeretteiddel töltheted. És tudd, hogy nem hiányzik annyira egy ájfón a gyereknek, mint amennyire hiányzik egy sült hús Atuséknak.
Na megyek, mert felébredt a feleségem, nemsokára kihajózunk a kikötőből. Kitartást, szép életed van és az is marad, amikor már nem akarsz dolgozni!
Üdv,
Én (vagyis Te)
