Van hiteled? Kockázatcsökkentési módszerek „vérzivataros” időkben

Krisztián Szűcs

2022-08-10

Ha van hiteled, akkor egyre komolyabb kockázatoknak vagy kitéve. A jó hír, hogy ezeket viszonylag egyszerűen kezelheted.

Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy hitel nélkül belevágj egy ingatlanvásárlásba. Ahogy a hitelösszegek egyre magasabbra kúsznak, egyre nagyobb kockázatot kell vállalnod az áhított otthon megszerzése érdekében. Így mindenképp előtérbe kell, hogy kerüljenek a kockázat csökkentésének egyes módszerei. Ebben szeretnék segíteni Neked.

Halkan jegyzem meg, hogy olyan ritka helyzet van jelenleg a hitelpiacon, hogy negatív reálkamatra vehetsz fel hitelt (2022.júliusi infláció:13,7%, jobb jelzáloghitelek kamatai: 7-8%), így a hitel maga befektetés is egyben, de erről majd máskor, most térjünk vissza az eredeti témára.

A lényeg, hogy annyira megemelkedtek az ingatlanok árai, hogy hitel nélkül a legtöbben nem képesek kifizetni a vételárat. Nincs is ezzel semmi gond, amíg tudod fizetni a törlesztőrészleteket. És ennél a pontnál, ha nem bánod, rögtön a lényegre térek.

A hitel visszafizetésének van néhány jelentős kockázata, és mivel a lakás, ház, amit vásároltál, a saját és családod otthona, ahova szívesen térsz haza, ahol a gyermekeid felnőnek, amit a sajátodnak érzel, mégha jelentős részben a bank pénzéből is vásároltad, szóval ezt teszed kockára, ha nem vagy kellően körültekintő  és nem csökkented a kockázatodat a minimálisra.

Melyek ezek a kockázatok?

Kamatkockázat

Elsőként kell említeni a napjainkban ránk szakadt kamatkockázatot. Sokáig ez nem volt égető probléma, mert tartott az ingyen pénz korszaka a 2008-as válságból való minél gyorsabb kilábalás érdekében, de ahogy megjelent az infláció, a jegybankok közbeléptek és a kamatok újra emelkedni kezdtek. Ezzel kapcsolatban sokan fújták már a figyelmeztető riadót, de ahogy lenni szokott, kevesen hallották meg és még kevesebben vették komolyan. ű

Most ott tartunk, hogy az év végére szinte biztosan 10% feletti kamatok lesznek a hitelpiacon és koránt sem biztos, hogy az lesz a végállomás a kamatexpresszen.

Hogy még veszélyesebb legyen az egész szituáció, a mai napig velünk él a moratórium intézménye, amit a Covid lezárások után jelenleg is fenntartanak, igaz, egy szűkebb kör számára. Ez nagyszerűen elfedi azt a menövekedett kamattartozást, amit az adósnak a moratóriumból kilépve meg kell majd fizetnie. Így lehet az eredeti hitel futamideje 2-3 évvel több, mint volt eredetileg, a visszafizetendő összeg pedig akár több millió Ft-tal is magasabb az eredetinél. Ha szeretnéd tudni, téged hogy fog érinteni a moratórium, a kalkulátorhoz katt ide. És ha ennyi sem lenne elég, akkor tavaly bevezették a kamatstopot, ami szintén megmentőnek álcázza magát, de valójában a változó kamatozású hitellel rendelkezőknek állított igen veszélyes csapda. Miért állítom ezt? Mert a kamatstop leple alatt megnövekszik a hitelkamatod, amit majd a kamatstop után fogsz észrevenni.

Megoldás: amennyiben változó kamatozású a hiteled és 2022-2024-ben lesz a kamatfordulója, akkor sürgősen váltsd át hosszabb kamatperiódusú hitelre. Valójában már ma is késő, de még mindig kevesebbet veszítesz, mintha megvárod a kamatstop végét. Most még jó eséllyel válthatod ki 7-8%-os kamattal, de jövőre nem lepődnék meg egy 12-13%-os kamaton sem. Emlékezz, tavaly ilyenkor 3%-on is hozzá lehetett jutni lakáshitelhez, és ki gondolta volna, hogy ma egy 7%-os ajánlat kirívóan olcsónak fog számítani?

Mekkora különbséget jelent ez a kamatváltozás? Nézd meg magad ezen a minikalkulátoron, csak húzogasd a csúszkát és azonnal látod, miért írom, hogy nem szabad ezzel várnod. Egyébiránt díjmentesen elintézzük neked a hitelkiváltást, így spórolunk neked akár több millió Forintot. Add meg itt, milyen hiteleid vannak és néhány órán belül küldünk kalkulációt.

A fedezet megsemmisülése

Erre a kockázatra bankok már kötelezően előírnak vagyonbiztosítást. Nem árt azonban tisztában lenni, hogy egy ilyen, általában "dobozos", bankban kötött biztosítás elsősorban a bank fedezetét védi, egyáltalán nem biztos, hogy számodra is tartogat védelmet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha a lakásodban tűz üt ki, akkor a bank megkapja a hitelösszeget, te pedig könnyen ott maradhatsz lakás, ingóság és az addig befizetett törlesztőrészlet összegek nélkül és kezdhetsz mindent elölről.

Megoldás: Érdemes tehát átnézetni a lakásbiztosítást, aktualizálni a biztosítási összegeket és kiválasztani a szükséges kiegészítő biztosításokat. Ehhez azonnali segítséget kérhetsz tőlem is, írj két sort és visszahívlak.

Átmeneti pénzzavar

Mindenkivel előfordulhat, hogy elveszíti a munkáját vagy olyan kiadások terhelik, ami miatt átmenetileg nem tudja törleszteni a hitelét. Pl. elromlik egyszerre 1-2 nélkülözhetetlen háztartási gép vagy az autót kell szervízbe vinni és olyan helyen élsz, ahol nem megoldható a tömegközlekedés. De lehet nem átmeneti anyagi probléma is is. Kevesen gondolnak például arra, hogy a CSOK miatt vállalt három gyermek azzal jár, hogy az anyuka jövedelme huzamosabb ideig kiesik a családi büdzséből és plusz 3 főről kell gondoskodnia a férjnek. (Persze a szerepek cserélődhetnek, de ez a lényegen nem változtat.)

Megoldás: megtakarítás indítása kifejezeten a hitel miatt. Sok esetben az a legjobb, ha eleve hosszabb futamidőre veszed fel a hitelt és az így lecsökkenő havi összegből indítasz megtakarítást. Ezzel lesz egy anyagi védőhálód, aminek a kamatai neked dolgoznak és nem mellékesen ennek a terhére korábban zárhatod majd a hiteledet, tehát a kezdeti hosszabb futamidő nincs kőbe vésve.

Megoldás: ezt a részt már érdemesebb átbeszélni valakivel, mert teljesen egyedi igények jelenhetnek meg. Ha előbb leveleznél, akkor itt írhatsz nekem, de akár időpontot is foglalhatsz a naptáramba.

Betegség vagy baleset miatti pénzügyi probléma

Erről nem beszélünk szívesen, mert rossz dolgok mindig csak másokkal történnek. De azért számoljunk egyet a példa kedvéért. Ha egy 30 millió Ft-os hitellel terhelten egy betegség miatt kiesel a munkából fél évre, akkor a táppénz vajon elég lesz-e fenntartani az egzisztenciát és fizetni a hitelt? A táppénz összege a napi átlagkereset 50, ill. 60%-a lehet, de legfeljebb a mindenkori minimálbér kétszeresének a harmincad része, ami jelenleg 13.333,33 Ft (a 2022-ben hatályos 200ezres minimálbérrel számolva). Tehát amennyiben nettó 500ezret viszel haza és fizeted a havi 150-200ezres törlesztőt, akkor egy 3 hónapos táppénz alatt ugyanezt a mutatványt nettó 300ezerből kéne megoldanod. Ha 1M Ft-os fizetésed van, akkor a táppénz összege 400ezer Ft lesz, tehát százalékosan még drámaibb a helyzet. Persze lehet ilyenkor a megtakarításokhoz nyúlni, de mennyivel egyszerűbb egy havi pár ezer Ft-os biztosítás megkötése, ami bőven fedezi az ilyen jellegű jövedelem kiesést. És a gyereknek vagy saját nyugdíjunkra félretett megtakarítást nem ilyen helyzetekben kéne felélni.

Hadd szóljak néhány szót a legrosszabbról. Mert az a szomorú tény, hogy minden huszonhetedik 40 éves férni nem éri meg a 60 éves életkort, azaz egy 20 éves hitelt nem tud végig fizetni (forrás: ksh.hu). Mivel sem azt nem tudhatod, hogy te a másik 26-ba tartozol, sem azt, hogy ez a tragédia az első vagy a tizenkilencedik évben ér el, megint csak segítségül kell hívni az életbiztosítás intézményét. Hiszen erre találták ki. És bízunk benne, hogy soha nem lesz rá szükség. De ahogy a kulcsot is rázárod az ajtóra, amikor elmész otthonról és beriasztod a lakást, bízva abban, hogy mindezt feleslegesen teszed meg, ugyanúgy nem szabad sajnálni azt a néhány ezer Ft-ot az életbiztosítástól sem.

Megoldás: életbiztosítás halál, rokkantság és súlyos megbetegedés esetére. Költsége életkortól és szolgáltatástól függ, de általában a hitel törlesztőrészletének 5-10%-ából már komoly védelmet lehet vásárolni. Tehát egy 30M Ft-os hitelhez havi 10ezer Ft-ból elég komplex életbiztosítást vásárolhatsz.

Biztos lehetne még sorolni kockázatokat, de szerintem ha a fentieket lefeded és megteszed a szükséges lépéseket, akkor már sokkal nyugodtabban alhatsz, ami rajtad állt, azt megtetted. Mivel valószínűleg nem tudod, mekkora macerával járna mindezt megvalósítani és mennyibe kerülne, ezért jó eséllyel idegenkedsz tőle. Első lépésként érdemes küldened egy üzenetet, akár itt a chaten, és felveszem Veled a kapcsolatot és beszélgetünk. Tényleg. Csak beszélgetünk. Elmondod, meghallgatlak, ha tudok, akkor leteszekk egy javaslatcsomagot az asztalra, ami alapján már meghozhatod a döntést. Az irányítás végig nálad marad, mert én a szolgáltatásban hiszek, nem a nyomulásos értékesítésben.

Ha szerinted is megér egy próbát, akkor katt ide, írj pár sort és add meg az elérhetőségedet. Előre is köszönöm a bizalmat, remélem tudok majd segíteni.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.