Jó szokások kialakítása

Krisztián Szűcs

2016-09-09

Pénzügyi szokások kialakítása és átörökítése.

Dicséretes, hogy idén ősztől a 7. osztálytól már kötelező a pénzügyi ismeretek oktatása, de egyrészt már ez is késő és a kulcs mégiscsak az, hogy milyen mintát lát a gyermek otthon, a környezetében, a barátoktól, az általa elfogadott személyektől.

Pénzügyi területen valószínűleg azzal adunk legtöbbet gyermekünknek, ha tudatosan törekszünk arra, hogy a megfelelő mintát elleshesse tőlünk. Ráadásul ezzel saját pénzügyi életünket is megváltoztathatjuk, így két legyet ütünk egy csapásra.

Nem kívánok számomra idegen területre tévedni és neveléssel kapcsolatos tanácsok adásába bonyolódni, de gyakorló apaként az számomra is világos, hogy a szülő által mutatott minta és kialakított szokások meghatározhatják akár egész életünket is, a kritikus helyzetekben meghozott döntéseinket, hozzáállásunkat. Így nem árt tudatosan figyelni arra, hogy miként tekintünk a pénzre, hogyan bánunk vele és ebből mit lát a gyermekünk, milyen következtetéseket szűrhet le magának. Értékeli-e a megvásárolt dolgokat, vagy a "nekem jár" mentalitást sajátítja el, tud-e várni vagy azonnal kell, amit megkíván. Be tudja-e osztani a zsebpénzét vagy inkább kölcsönkér, ha elfogyott.

A pénz értéke és értékelése

A kislányom sokszor kérdezi, hogy egyes pénzjegyekért mit lehet vásárolni. Három évesen még nem érti, hogy ezer vagy ötezer Ft között mi a különbség, de azt megérti, hogy az egyikért pl. ehet egyszer a mekiben, a másikért viszont vehet egy cipőt. Azt sem árt tudni, hogy apa vagy anya mennyit dolgozik érte. Mert amíg dolgozik, addig sem vele foglalkozik. Tehát amikor a gyereked egy újabb semmire sem jó giccsért könyörög a balcsi parton, akkor nemcsak a pénzt megtestesítő papírdarab a tét, hanem az az idő, amit a gyermeked helyett a munkával kell eltöltened. Ezt már egész kicsiként is értik. Persze fontosak az ajándékok és élmények, de ha ennek a hó végi stressz az ára, akkor talán nem árt idejében megtanítani a helyes viszonyulást a pénzhez és ahhoz a bizonyos takaróhoz, ameddig nyújtózkodhatsz. Az adott szituációban lehet, hogy kellemetlen, de nem fog megfázni a lábatok.

Ha derogál egy tízforintosért lehajolni az utcán, akkor valószínűleg már túl gazdag vagy.

Néhány spórolási tipp

Igazából nem a spóroláson van a hangsúly, hanem azon, hogy hatékonyan oszd be a rendelkezésedre álló pénzösszeget. Veled is előfordult már, hogy leugrottál egy laza hétvégi bevásárlásra a Tescoba és még el sem kezdted megvenni a szükséges dolgokat, már tele volt a kosár minden mással? Nos, ha előre leírod a listát, alaposan átgondolva és tartod magad hozzá, akkor biztosan hatékonyabb leszel, ráadásul hamarabb is végzel.

A másik hatékonysági tipp az, hogy egész egyszerűen ne szerettesd meg a gyermekkel (és magaddal) a nasit. Tudod hányan panaszkodnak arra, hogy kevés a pénzük, de szinte minden nap chips-szel és valamilyen cukros üdítővel "kedveskednek" a gyermeküknek? Sem egészségileg, sem pedig anyagilag nem jó döntés. Hasonló függőséget okoz, mint a cigaretta vagy az alkohol, amihez ragaszkodni fog felnőttként is, csak a mennyiséget és az elégetett pénzösszeget fogja növelni. Ezen is ezreseket foghatsz egy hónapban.

Mikor nézted meg utoljára, hogy mennyit költesz a bankszámládra, hitelkártyádra, telefonra, biztosításokra? Egy jobb bankszámlával, kedvezőbb gépkocsi- vagy lakásbiztosítással, jobb telefon előfizetéssel ezreseket vagy akár tízezres nagyságrendet is spórolhatsz havonta. Ha csak ezeket a példákat nézzük, már akkor is jelentősen javíthatsz az anyagi életeden és nem utolsósorban jó példát adsz gyermekednek is. Hogy az olyan egyszerű dolgokról ne is beszéljünk, minthogy lekapcsolod magad után a villanyt, nem folyatod a vizet, stb. Lehet, hogy ez utóbbiak nem hoznak annyit a konyhára, de a tudatosságra nevelés a lényeg.

Egy gyakorlati ötlet

A fenti példákhoz hasonlót biztosan Te is tudnál írni, nem is folytatnám a sort. Helyette inkább egy tippet adnék: vezess nyilvántartást a költéseidről! Ha tudod, mire megy el a pénzed, jobban tudod kontrollálni azt. Ételre? Nasira? Utazásra? Ruhákra? Hitelre? Mi gátol abban, hogy félretegyél nagyobb célokra? Vagy mi gátol, hogy kibírd a következő fizetésig?

Papíron is vezetheted, excelben is, de vannak erre okostelefonos alkalmazások is. 1-2 hónapig kell minden kis 100 Ft-os tételt is írnod, és utána kapsz egy képet saját anyagi életedről és látni fogod, hogy hol kell változtatnod. Az okostelefonos megoldás azért a legjobb, mert mindig kéznél van, így nem a nap végén kell visszaemlékezni, hanem azonnal bepötyögöd a waffel árát, amit csak úgy megkívántál, mikor a kolléganőiddel kiugrottál a körútra. 🙂

A megtakarítás, mint a legfontosabb szokás anyagi területen

Vannak nagyobb terveid, mint a túlélés? Szeretnéd, ha a gyermeked álmai is valóra válnának? Egyik munkatársam nemrég jött haza a Maldív szigetekről. Tudod hogyan fizette ki? Úgy, hogy négy évig nem ment el nyaralni, visszafogta a költéseit, és minden fillért félretett. Képes vagy rá? Szerintem igen. A hangsúly a szándékon, tervezésen és az eltökéltségen van.

Takarékbetétkönyv
Bélyeggyűjtő takarékbetétkönyv

Ha voltál iskolás a 80-as években, akkor biztosan emlékszel az iskolai bélyeggyűjtésre. Egy albumba gyűjtötted a megvásárolt bélyeget, és amikor betelt, beválthattad. Biztos arra is emlékszel, hogy sokszor a fagyipénz csak egy részét költötted fagyira, a többi ment az albumba. Arra is emlékszel, mit vettél belőle? Biciklit, focilabdát, babaházat? Miért ne alakíthatnál ki ilyen szokásokat most is és miért ne mutatnál ebben is példát? Kezdjétek el kicsiben. Van valami, amire vágyik a gyermeked?

A megtakarítások első és legfontosabb szabálya:

Először a megtakarítás, utána minden más! Ahelyett, hogy a maradékból takarítasz meg, inkább tegyél félre és a maradékból költs!

Ha kicsiben elkezded a gyermekeddel, mondjuk adsz neki zsebpénzt, amiből neki kell összegyűjtenie a vágyott mobil árát (vagy a felét), akkor a gyermeked látja az eredményt néhány hónap múlva, és motiválni fogja később nagyobb célokra gyűjteni. Arról nem is beszélve, hogy sokkal inkább fogja értékelni, amire ő gyűjtötte össze a pénzt, de azt is, amit tőled kap ajándékba, mert tudja, milyen áldozatot kell hozni érte.

De te se fogd vissza magad! Először csak dobd be a nap végén a maradék aprót egy perselybe. A lényeg, hogy kezdd el kialakítani a szokásokat. Később növelheted az összeget, sőt pénzintézet közbeiktatásával hozamot is elérhetsz rajta. Ami fontos az ilyen pénzgyűjtésnél, hogy meghatározott célja legyen, és SOHA ne vegyél ki belőle! Ha több nagy célod van, akkor több perselyed legyen, ne legyen minden egy „kalapban”. Rá is ragaszthatod a perselyre a célt. Pl. gyűjthetsz a gyermeked életkezdésére, nyugdíjra, nagyobb lakásra, álomnyaralásra, autóra, stb. Mind külön legyen „felcímkézve”, akkor tudod, hogy mire mennyit kell félretenned és mikorra fogod elérni a célodat és akkor tudod a lehetőségeket is maximálisan kihasználni. Pl. lakáscélra kaphatsz 30%, nyugdíjra 20% állami támogatást, ill. adójóváírást.

Ha sose kezded el, akkor mindig a másiknak lesz jobb. Annak, aki ma vagy már tegnap elkezdte a megtakarítását.

A hitelhez való hozzáállás

Van egy sport, amit még a focinál is sikeresebben űz a magyar: a hitelfelvétel. A játék két csúcspontja, amikor azért szidjuk a bankot, mert nem ad (elég) pénzt, majd amikor a kölcsönadott pénzt visszakéri. A többi már csak jogászkodás. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha megtakarításokból finanszíroznánk az életünket, nem?

Hitel gyerekszoba átalakításához, esküvőhöz, lakásfelújításra? Most komolyan ezt akarod? De mondok egy talán meglepőt: az is hitelfelvétel, amikor nem fizeted be időben a sárga csekkeket. Ezért kamatot és a felszólítás költségét is rád terhelik. Szerinted mekkora összeget szórsz ki mindezzel az ablakon? A hitelkártya az egyik legsikeresebb terméke a bankoknak és egyben a legdrágább Neked. Jó, hogy pontokat tudsz vele gyűjteni, de ha nem fizeted vissza a kamatmentes időszak végéig, akkor cefetül megvágnak.

Legközelebb tehát gondold meg nagyon, hogy mikor, mennyit és milyen tartamra veszel fel hitelt. Szerinted a gyermeked be fogja tudni osztani a pénzt, ha azt látja, hogy amikor szüksége van valamire, azonnal megveszed neki? Ha elfogy a zsebpénze, kiegészíted? Ha Te magad is rohangálsz kölcsönökért, miközben fizetésnap után sietsz elkölteni a nehezen megkeresett összeget?

Javaslom, törjük meg a nemzeti összefogást, amely a hitelfelvételen alapul, és amikor kicsit kijövünk a válságból, ne a bankok zsebét akarjuk újra megtölteni a hitelfelvétellel, hanem a sajátunkat a megtakarítási portfóliónk felépítésével.

Hatalmas a felelősségünk, hogy milyen szokásokat építünk ki a gyermekeinkben. De ez egy lehetőség is egyben. Ugye élünk vele?

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.