Januártól etikusak az életbiztosítások. És az ügynökök?

Krisztián Szűcs

2017-03-03

Január elsejével lépett életbe a Magyar Nemzeti Bank etikus életbiztosítási koncepciója. Néhány gondolat arról, hogy az ennek hatására létrehozott új termékekről mit érdemes tudnod.

Január elsejével lépett életbe a Magyar Nemzeti Bank etikus életbiztosítási. Néhány gondolat arról, hogy az ennek hatására létrehozott új termékekről mit érdemes tudnod.

A Magyar Nemzeti Bank etikus életbiztosítási koncepciójáról már írtam korábban, most inkább az ennek hatására létrehozott új termékekről ejtenék pár szót. Talán a szokottnál szókimondóbban.

Elöljáróban: kérlek, ne a költségek alapján dönts! Szaporodnak az “összehasonlító” elemzések, de mindegyik csak a költségekre utazik. Felejtsd el! A költségszerkezeteket lemodellezni egy excel táblában nem nagy mutatvány, ehhez nem kell pénzügyi tanácsadónak lenni. Ezek a megtakarítások drágák, igen. Meg kell fizetni a tanácsadót, és most induljunk ki abból, hogy korrekt értékesítővel fújt össze a szél. Az olcsónál viszont magadra vagy utalva. Neked kell eldöntened, hogy milyen befektetési eszközt válassz, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb esetben rossz döntések születnek. Ennek okairól majd még írok, de kérlek fogadd el, hogy nemcsak az a kockázat, hogy egy drágább termék nem termeli ki a költségét, hanem az is, hogy egy olcsóbb terméken rossz befektetési döntést hozol. Mondjuk így viszont csak magadat okolhatod.

A kulcs tehát NEM a költségstruktúra, hanem a tanácsadó megválasztása. És akkor nézzük a változásokat, amitől etikusak lettek az életbiztosítások (nem mintha eddig nem lettek volna azok :-))!

Költségelvonások

Látod, én is ezzel kezdem 😎 . A megtakarítási elemet is tartalmazó életbiztosítások legnagyobb költségeleme az ún. kezdeti költség volt, melyet korában a legtöbb biztosító elosztott 10-15 évre, így nem tűnt annyira megterhelőnek. Januártól azonban ez a költségelem megszűnt. Helyette az első 1-3 év alatt vonják el ilyen-olyan jogcímen a nagy költséget.

Átláthatóbb, érthetőbb termékek

Ez volt az elmélet, a gyakorlatban kevésbé átláthatóak és érthetőek a biztosítások, mert valahogy meg kellett oldani a TKM megfelelést, és az értékesítők díjazását sem akarták jelentősen csökkenteni. Így ment a trükközés.

Költségelemek elkülönítve

Ez azt jelenti, hogy külön mutatják ki a megtakarítás és az életbiztosítás költségeit. Ez hasznos, sokkal átláthatóbbá teszi a terméket.

Rugalmasság

Mi történik, ha megszorulsz, nem tudod fizetni a megtakarításodat vagy megszüntetnéd, mert előbb kell az összegyűjtött pénz? Ez egy hosszútávú, pl. nyugdíjcélú megtakarításnál nem lehet kedvező opció, de vannak élethelyzetek, amik felülírják a ésszerűséget. Nos, januártól már a második évtől van ún. visszavásárlási értéke az életbiztosításoknak és nem érvényesítenek kvázi büntetést, mint korábban. De... Eddig a “büntetés” azért volt, mert a később elvonandó költségeket érvényesítetták azonnal. Most ezt a költséget azonnal lekapják, így nincs értelme a büntetésnek. Van olyan megtakarítás, amely esetén az első év 70%-át vonják el. Csinos, nem?

Bónuszok

Ahogyan eddig, ezentúl is bónuszokkal díjazzák a biztosítók a hosszú távon lojális ügyfeleiket. Így a kezdeti magas költségeket jelentős mértékben kompenzálják. Kicsit másképp, mint eddig, de elég korrekt módon.

Befektetési alapok

A legtöbb biztosító szűkítette a befektetési alap kínálatát és egyre inkább eltolódnak a jobban diverzifikált, aktívan kezelt alapok felé, amely elvileg csökkenti a kockázatodat, de értelemszerűen az elérhető hozamot is.

Vélemény

Nincsenek nagy különbségek a megtakarítási biztosítások között. Hagyjuk már, hogy egy lakás árát is megspórolhatod a jó választással! Ez egy bullshit! Akkor, ha épp azt az összeget épp akkora futamidőre takarítod meg, és közben nem szünetelteted, elfogadod vagy nem fogadod el a felkínált értékkövetést és a többi. És ha változás áll be? Szünetelteted, megszünteted, lecsökkented vagy épp megemeled a havi fizetendőt? Elképzelhetető egy 20-30 éves megtakarítás esetében? Szerintem igen.

Tehát zárd ki az ilyen szerződéskötés előtt költséget összehasonlítgató blogocskákat, ahogyan az arrogáns “bróker” ügynököket és a “tegnap még mást csináltam, de most a három napos tanfolyam után én vagyok az okos tanácsadó” típust is.

Egyet jegyezz meg, de jól!

Egy megtakarítás akkor lesz értékálló, ha karbantartod (akár egy autót), ezért CSAK olyan emberrel szerződj, akire hosszú távon számíthatsz. Végülis ezért fizetsz magasabb költséget, nem? Dolgoztasd meg a tanácsadót érte. Ha ügyes, a többszörösét is visszakeresi neked, ha meg nem, akkor rúgd ki és vegyél fel egy normálisat.

Megnéznéd, hogyan csináljuk mi a kollégáimmal? KATT IDE!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

TKM kalkulátor letöltés

Add meg nevedet és kedvenc e-mail címedet, ahova küldhetem a kalkulátort.

A letöltéssel egyben elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Jeletkezz be e-mail címeddel és jelszavaddal!

PRO

Regisztrálj prémium tartalomért!

Loading
[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.