Megtakarítás, de miből?

Krisztián Szűcs

2016-11-04

"Mégis miből takarítsak meg?" - gyakori kérdés munkám során. Teljesen jogos, mutatok néhány hasznos tippet, ötletet, és egy eszközt is adok hozzá.

Mégis miből takarítsak meg? - sokszor találkozom ezzel a kérdéssel. Rendben van, hogy szükséges megtakarítani a nyugdíjra, a gyereknek, lakásra és számtalan egyéb várható és előre jól tervezhető nagyobb kiadásra. De mégis miből? Ha unod az instant válaszokat, akkor olvass tovább! A végén adok egy eszközt is.

Mindennek az alapja: a helyes sorrend

Biztos benned is megfordult már a gondolat, hogyha többet fogsz keresni vagy túl leszel egy nagyobb kiadáson, hitelen, tartozáson, majd akkor megtakarítasz. Nézz szembe a tényekkel: nem fogsz. Mert azonnal olyan dolgokra fogsz költeni, amelyekre addig nem tudtál. Elmész megvásárolni csupa olyan dolgot, amit azonnal kézbe vehetsz. Tehát ne csapd be magad: nem lesz olyan magas a fizetésed, amiből szívesen teszel majd félre. Most kell elkezdened kicsiben, és majd később tudod emelni az összeget.

A legtöbben azt az alapvető hibát követik el, hogy a maradékból szeretnének megtakarítani. A helyes megközelítés az, hogy a maradékból költesz. Először befizeted a kötelező dolgokat: rezsit, hitelt, adót, megtakarítást és utána vásárolsz minden egyebet. Igen, enni és innivalót is. Kell egy kis motiváció? Képzeld el, mi lenne, ha egész egyszerűen eltörölnék az állami nyugdíj intézményét. Ugye elkezdenél takarékoskodni? Megtörténhet? Bízzunk a legjobbakban, de készüljünk fel a legrosszabbra is.

Idő: motivációs forrás vagy ellenség

Egy megtakarítás esetében az idő motiválólag hat, hiszen ha elég sok az időd, akkor elég sokat fogsz tudni félretenni és minél több idő telik el, annál inkább látod a számlád gyarapodását, hogy volt értelme belekezdeni. De az idő lehet ellenség is: „ráérünk arra még”, ismerős? Volt már határidős munkád, amit a hosszú határidő ellenére az utolsó pillanatban kezdtél el, vagy száguldottál padlógázzal reggel, amiért későn készülődtél el, pedig bőven volt időd? Megtakarítások esetében a végcél jóval több, mint egy reggeli elkésés, mégis sokan az utolsó pillanatra hagyják például a nyugdíjmegtakarításukat.

Tippek: avagy hogyan találj pénzt?

A teljesség igénye nélkül és nem fontossági sorrendben néhány tipp, hogyan találj pénzt. És egy része nem is fáj:

  • Munkahely: tudtad, hogy munkaerőhiány van Magyarországon? Próbálj fizetésemelést kérni vagy add be az álláspályázatodat másik helyre. A legegyszerűbben úgy tudsz előrejutni anyagilag, ha váltasz vagy cégen belül lépsz előre (ha van rá lehetőség). Persze mindehhez nem ártanak a kapcsolatok, tehát járj nyitott szemmel és füllel és légy jóban mindenkivel 🙂
  • Bank: Mikor nézted meg, mennyit költesz a bankodra? Tudtad, hogy akár havi több ezer Ft-ot is spórolhatsz ezen a tételen? Itt megnézheted, melyikkel jársz a legjobban.
  • Fogyasztási hitelek: Biztos vettél már fel hitelt TV-re, mobilra, nyaralásra, de lehet, hogy igénybe veszed a bankszámlád hitelkeretét, esetleg hitelkártyáról költesz. A legtöbb esetben tudtunk úgy segíteni ügyfeleinknek, hogy egyetlen kedvező hitellel kiváltottuk az összeset. Csökkent a havi részlet, ezáltal felszabadult némi tartalék, sokszor több tízezer forintos nagyságrend. Nem szégyen segítséget kérni, itt megteheted. Újabb ezresek ütik a markodat, ha a hitelkártyát okosan használod, mert megspórolod a kamatokat. A legtöbb bank 30-50 napig nem számol fel kamatot, utána viszont 20-30%-ot is kér, így könnyen növelheti a rezsidet havi 5-10ezer Ft-tal úgy, hogy ráadásul a tartozásod sem csökken. EXTRA TIPP: Ha okosan költesz hitelkártyáról, akkor vásárlásonként 2-3%-ot visszakapsz. Évente 20-30ezer is összejöhet belőle. Csak ne felejtsd el nap végén visszatölteni az összeget.
  • Biztosítások: A biztosításaid rendben vannak? Biztos nincs kedvezőbb ajánlat? A kötelező, casco, lakásbiztosítás évente átvihető másik biztosítóhoz. Ha extra kedvezményt szeretnél, katt ide. Havi 2-3 ezer Ft-ot spórolhatsz minimum.
  • Biztosítások folyt.: Maradva a biztosításoknál. Mindig eszedbe jut, hogy egy adott káreseményt a biztosítóval fizettess ki? Kitört az ablak, elmozdult a cserép és beáztál, megkarcolódott a TV, a mobil beleesett a WC-be (nem is hinnéd, mennyiszer hallom ezt), és sorolhatnám az eseteket, amikor nem is gondolsz rá, de van, aki állja a számlát. Érdekelnek a részletek? vedd fel velünk a kapcsolatot!
  • Rezsi: Gondoltad volna, hogy egy egyszerű izzócserének mekkora jelentősége van? Ha legközelebb kiég az egyik, vegyél energiatakarékosat. Az energiazabáló háztartási gépekről nem is beszélve. Ha ilyeneket szerzel be, az áramszámlád 30-50%-át is megspórolhatod. Mennyi is az? 3-5-7 ezer Ft? Ha családi házad van, akkor tudnod kell, hogy a meleg egy része felfelé távozik. Egy egyszerű szigetelést szaktudás nélkül is könnyen letehetsz a födémre, és 10-20%-kal csökken a fűtésszámlád. A homlokzati hőszigeteléssel nagyjából ugyanekkora megtakarítás érhető el. Ezzel úgy 2-5 ezer Ft havi átlagos megtakarítás érhető el. Biztos szükséged van klímára? Az egyik  legnagyobb energiazabáló eszköz. Árnyékolással az ökológiai lábnyomod is kisebb lesz és megspórolod az áramszámlának egy részét.
  • Jelzáloghitel: A legtöbb háztartás ezzel küzd a leginkább. Emlékszem, amikor a "hitel boom" idején igényelték a hiteleket, az emberek minden követ megmozgattak, hogy "szebbnek tűnjön" a munkáltatói igazolás, lekerüljenek a BAR listáról, és értékesebbnek tűnjön az ingatlan. Két kérdés volt csak: hol lehet a legkönnyebben felvenni a hitelt és a rendelkezésre álló havi keretből hogy lehet a legtöbb forráshoz hozzájutni. A mi kérdésünkre, hogy tudja-e fizetni, ha 200 Ft fölé emelkedik a frank árfolyama, csak legyintettek, hogy ilyen nem lesz, ne riogassuk. A kialakult helyzetet nem kell ecsetelni, minden szereplő vastagon benne van. De mi a megoldás? Mikor néztél körül utoljára, hogy hol a legkedvezőbb a hitel feltétel? A jelzálog hitelt is ki lehet váltani, és ezzel is rengeteget spórolhatsz, itt számolhatsz egyet, de írhatsz is nekünk, szívesen segítünk. Kiszámoltad már, hogy mi lenne, ha hosszabb futamidőre cserélnéd a hiteled és az ezáltal csökkenő részleteket pl. egy lakástakarékba tennéd 30% állami támogatással és ebből előtörlesztenél? Kevesebb stressz (hiszen a megtakarítás nem fizetése nem jár retorzióval) és belátható időn belül jelentős törlesztőrészlet csökkenés és/vagy futamidő csökkenés az eredmény.
  • Jöjjön az, ami "fájhat": A családi vagy személyes költségvetésről van szó. Egyszerű: kezdd el vezetni, mennyi a bevételed és mennyi a kiadásod. Így nagyon könnyen észre fogod venni, hogy hol van rés, ahol elfolyik a pénzed. Írd csak le, mennyit költesz ennivalóra, ruházkodásra, kávéra, cigire, mennyi megy el mozira, bulikra vagy olyan "filléres" dolgokra, mint a nasi. Gyanítom, hogy meg fogsz lepődni. Ha ezzel megvagy, akkor írd össze, melyek azok a tételek, amelyekről ideiglenesen vagy véglegesen hajlandó vagy lemondani egy nagyobb cél érdekében. Pl. sokakat ismerek, akik havi 10ezret elfüstölnek, újabb 5ezer elmegy valamilyen szerencsejátékra, miközben ebből a két összegből megoldhatná a nyugdíját vagy az éves nyaralását. Írd le fontossági sorrendben a pénz zabáló tételeket: melyek a legfontosabbak és melyek azok, amelyeket igazából nélkülözni is tudnál.
  • Az én ajándékom Neked: Készítettem egy költségvetés és megtakarítás tervezőt a számodra. Beírhatod, hogy mire mennyit költesz havonta, mennyi a bevételed és mennyi jönne össze különböző időtávokon, különböző hozamokat feltételezve. Csináld meg most, ez olyan lesz, mint egy tükör, majd tűzz ki célokat. Miről mondanál le valamilyen nagyobb cél érdekében?  Használd "egészséggel", az eredményeket pedig oszd meg velem, segítek megtervezni és kivitelezni az álmaidhoz szükséges anyagi feltételeket.

Használd a költségvetés tervező alkalmazást, teljesen ingyenes és akár le is töltheted.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

TKM kalkulátor letöltés

Add meg nevedet és kedvenc e-mail címedet, ahova küldhetem a kalkulátort.

A letöltéssel egyben elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Jeletkezz be e-mail címeddel és jelszavaddal!

PRO

Regisztrálj prémium tartalomért!

Loading
[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.