Etikus életbiztosítás

2017-től jönnek az etikus életbiztosítások. Ez nem jelenti azt, hogy eddig nem voltak azok, de most már papírjuk is lesz róla. Mutatjuk a részleteket.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megmondja, mitől etikus egy életbiztosítás, ami azért lényeges, mert 2017.-től csak ezek adhatóak el. Teljesen átrajzolják az eddig ismert termékpalettát, de nincs para, történhetett volna ennél rosszabb is. Mutatom a változásokat.

Az MNB - amúgy teljesen védhető álláspontja alapján - néhány irányelvet határozott meg, amelyek biztosítják, hogy jövőre már szerintük is etikusak legyenek a megtakarítási célú életbiztosítások. Azt most hagyjuk, hogy az MNB vajon milyen megfontolásból gondolta, hogy pont erkölcsi jelzőt kell aggatnia a piac átszabását jelentő ajánlásra, nézzük inkább a fő elemeket, melyek közül négyet emelek ki.

Transzparens költségszerkezet

Háromfelé mehet a befizetésed: egyfelől a biztosítási kockázatokra, másfelől a díjbeszedési költségekre és természetesen a megtakarítási díjrészre, amiből további költségeket fognak elvonni, jellemzően vagyonarányos, forgalmazási és adminisztrációs költséget. A változás az elnevezésekben és a költségek felmerülési időpontjaiban keresendő.

Eddig kezdeti költség, adminisztrációs díj, vételi és eladási árfolyam különbözet, tranzakciós költség voltak a fontosabb költségelemek, jövőre forgalmazási, vagyonarányos, adminisztrációs, tranzakciós költség lesz a megnevezés. Eddig a kezdeti költséget elosztották 5-10-15 évre, így a vagyonarányos költség folyamatosan csökkent. Jövőre pedig az első három évben lekapják a kezdeti költséget, amely kisebb lesz, viszont a vagyonarányos költség bevezetésével lesz egy folyamatosan növekvő költségelem is.

Egy év utáni megszüntethetőség

Ez a lehetőség eddig jellemzően három év után nyílt meg, most már az első év után is élhetsz vele. De hasonlóan kedvezőtlen, inkább elméleti opció.

Alapkezelési díj

Vége annak a korszaknak, hogy a biztosítók beépítik az alapkezelési díjakat a befektetési egységek napi árfolyamába, mostantól külön kell kimutatniuk. Ez annyit tesz, hogy az alapkezelési díjjal több lesz az a hozam, amit látsz a kimutatásban, de ebből majd elvonják az alapkezelési díjat: tehát ügyfél oldalról nincs változás.

Vége a kezdeti egységelvonásnak

Eddig úgy épült fel a biztosítási költségszerkezet legnagyobb költségeleme, hogy az első 2-3 évi befizetésedből ún. kezdeti befektetési egységeket, a további befizetéseidből felhalmozási befektetési egységeket képeztek. A kezdeti egységek darabszámát minden évben csökkentették egy bizonyos százalékkal (jellemzően 5-10%), majd a megmaradt egységeket a következő évben ugyanazzal a százalékkal és így tovább 5-10-15 évig. Mivel mindig a maradékot csökkentették, ezért egyre kevesebb volt ez a költség, de forintban nem lehetett kimutatni az elején, hiszen függött az egységek napi árfolyamától. Amennyiben a futamidő előtt akartál kiszállni a szerződésből, akkor a kifizetésből érvényesítették, vagyis levonták a hátralévő tartamra eső kezdeti költségeket, ezt láttad az ún. visszavásárlási táblázatban. És ennek a rendszernek lesz most vége.

Helyette a biztosítók az első három évben vonhatják el ezeket a költségeket. Az első évben max. az éves díj 80%-át, a másodikban 50, a harmadikban 20%-át. Másfél éves díj, akárhogy számolom, bár valószínűleg nem fogják kimaxolni a biztosítók. Ezt később bónuszokban visszakapod, ha végig fizeted a szerződésedet, de azért elég ijesztő. És főleg értelmezhetetlen, hogy miért volt rá szükség és ettől miért lesz etikusabb a szolgáltatás.

Mi fog történni, ha a futamidő vége előtt vásárolod vissza a szerződést? Eddig, ahogy említettem, a kezdeti egységekből visszavásárlási táblázat alapján csökkentették a kifizetést, most pedig lesz egy visszavásárlási költség, amit levonnak a számlád értékéből. Szintén csak elnevezésbeli különbség.

Összegzés és értékelés

Olcsóbbak nem lesznek az életbiztosítások, de kicsit talán átláthatóbbak vagy inkább könnyeben érthetőek igen. Emellett érdemes hosszabb távon gondolkodni az ilyen jellegű megtakarításokban a bónuszok miatt, mint eddig. Az egy év utáni megszüntethetőség elvi opció, az alapkezelési díj feltüntetése pedig sima aktatologatás, semmi hatása vagy értelme nincs. Néhány egyéb gondolatot is tartalmaz a fentebb linkelt MNB-s szöveg, de ezeket a legtöbb biztosító eddig is alkalmazta (TKM mértéke, szerződéskötés utáni welcome call, stb.). Az egész sztori az utcanév változtatásokra emlékeztet: értelme nem sok volt, de a vízfej fel tudta mutatni, hogy csinál valamit. Lássuk be, hogy a biztosítók sem szeretnének kevesebbet keresni, mint eddig, ezért a lehetőségekkel élni fognak. Egyelőre úgy tűnik, hogy az ügyfelek hosszabb távon megtérülő, rugalmatlanabb termékeket kapnak, amelyek nem lesznek ugyan rosszak, csak nem látom az értelmét az egész változtatásnak: az MNB és a biztosítók is elégetnek egy csomó pénzt a fejlesztésekre, amelyeknek a díját végső soron az ügyfelek fogják megfizetni.

Az viszont nem várt és dicséretes fejlemény, hogy az MNB kimondta, hogy ami transzparens, az etikus. Remélem, hogy a gerenda és szálka mondás valakinek eszébe fog jutni a Szabadság téren. Mindent egybevetve hosszú távra továbbra is ajánlhatóak az életbiztosítási megtakarítások, de ha jót akarsz magadnak, akkor még az idén kösd meg, mert a mostani feltételek nagyobb rugalmasságot biztosítanak számodra és még elérhetőek olcsób, 5 évre optimalizált megtakarítási konstrukciók is. Azt remélem mondanom sem kell, hogy nálam ingyenes tanácsadást kapsz, csak egy szavadba kerül!

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

TKM kalkulátor letöltés

Add meg nevedet és kedvenc e-mail címedet, ahova küldhetem a kalkulátort.

A letöltéssel egyben elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Jeletkezz be e-mail címeddel és jelszavaddal!

PRO

Regisztrálj prémium tartalomért!

Loading
[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.