Egy kis állami támogatás a legkisebbek számára

Ha azt hitted, végeztem az állami támogatott megtakarításokkal az idei évre, akkor tévedtél! 🙂 Egyes felmérések szerint a gyermekeink számára szeretnénk leginkább félretenni. Nézzük a lehetőségeidet! Tegyük fel, hogy a gyermeked életkezdésére gyűjtenél. Például az egyre inkább fizetőssé váló felsőfokú tanulmányaira, mondván, hogy mennyivel jobb diákhitel nélkül kezdeni az önálló életet! Vagy esetleg támogatnád az első ingatlanjának […]

Ha azt hitted, végeztem az állami támogatott megtakarításokkal az idei évre, akkor tévedtél! 🙂

Egyes felmérések szerint a gyermekeink számára szeretnénk leginkább félretenni. Nézzük a lehetőségeidet! Tegyük fel, hogy a gyermeked életkezdésére gyűjtenél. Például az egyre inkább fizetőssé váló felsőfokú tanulmányaira, mondván, hogy mennyivel jobb diákhitel nélkül kezdeni az önálló életet! Vagy esetleg támogatnád az első ingatlanjának megszerzésében, netán ha a gyermeked nagyszabású esküvőről álmodik, azt is finanszíroznád. Ezek nem a valóságtól elrugaszkodott tervek, és ha úgy vesszük, egy filléredbe sem kerül. És akkor most jöhet a jogos kérdés: mégis hogyan?

Nos, kapod ugye a családi pótlékot, ami egygyermekes család esetén 12 200 Ft/hó. Szintén egygyermekes családok esetében 10e Ft-tal több marad a zsebedben a családi adókedvezménynek köszönhetően. Ha csak a kapott összeg felét félreteszed, akkor tizennyolc éves koráig kamatok nélkül 2 397 600 Ft jön össze. Jelzem, hogy egy átlagos fősulin a tandíj évente 3-500e Ft. Tehát három-négy éves tanulmány, kollégium, tankönyvek, stb. mind kijön, ha csak annak az összegnek a FELÉT félreteszed, amit az államtól kapsz a gyerekedre való tekintettel. Ezen a ponton általában jön a válasz, hogy az a pénz a napi kiadásokra, pelenka, óvoda, iskola, stb. kell. Van egy három éves kislányom, értem a problémát. De melyik egyszerűbb: most félretenni a "talált pénz" felét vagy majd akkor kigazdálkodni a több milliót, amikor már a gyerek egyéb igényei is megnőnek (okostelefon, legújabb divat szerinti ruhák, és még ki tudja, milyen trendek fognak addig megjelenni). Csak arra kérlek, hogy gondolkodj el rajta.

Ha mégis úgy döntesz, támogatnád a gyermekedet, akkor érdemes végigvenned a lehetőségeidet.  Választhatod a "Start számlát", amit Babakötvényként is ismerhetsz. Ez egy most már államilag kezelt számla, amelyre a gyermeked születésekor az állam elhelyez 42 500 Ft-ot és minden további befizetést 20%-kal támogat, maximum 6e Ft-ig évente. Tehát havi 5ezer Ft-os befizetésnél tudod maximálisan kihasználni az állami támogatást. És itt nincs vége, mert a megtakarításodból állampapírt vásárolnak, amely az infláció felett 3%-os hozamot garantál, így megőrzi a befizetésed értékét és egy kicsivel még gyarapítja is azt.

Ezen kívül természetesen más megtakarítási formák közül is választhatsz, ha nem szereted a kötöttségeket. A "Babakötvényt" ugyanis csak meghatározott célokra használhatod fel (továbbtanulás, ingatlan vásárlás, stb.), és csak akkor, amikor a gyermeked elérte a tizennyolc éves életkort. Ha olyan megoldást keresel, amelyből akkor is ki tudsz venni pénzt, amikor pl. hangszert kéne vásárolnod neki vagy edzőtábort kellene fizetned, vagy egyéb nagyobb összegű kiadások jelentkeznek a gyermek tizennyolc éves kora előtt, esetleg magasabb hozamot szeretnél elérni, vagy csak nem bízol annyira az államban, hogy tizennyolc évig megmaradnak a jelenlegi feltételek (megemlíteném a magánnyugdíj esetét az állammal vagy az életbiztosítások adókedvezményének csiki-csukiját), akkor érdemes másban is gondolkoznod. Jó megoldás lehet a TBSZ, esetleg a lakástakarék pénztár (ami azért ilyen távon már nem akkora üzlet és szintén jelentős kötöttségekkel jár), vagy az életbiztosításokkal kombinált megtakarítások. Ez utóbbiak előnye, hogy akkor is szolgáltat, ha esetleg Veled valami tragédia történne a tartam alatt. És ki tudja garantálni, hogy tizennyolc éven keresztül minden úgy fog történni, ahogy azt most elképzeljük? Azzal viszont számolnod kell, hogy az életbiztosítási szolgáltatás is pénzbe kerül.

Egy dolog biztos, valamit lépned kell, mert ahogy telik az idő, úgy csökken az összeg, amellyel támogatni tudod a gyermekedet. Csak Rajtad áll.

Ha van kérdésed, vagy érdekel, hogy Neked melyik megoldás való leginkább, vagy csak szívesen beszélgetnél a témáról, akkor várom a kommentedet vagy leveledet.

Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg másokkal is!

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments

TKM kalkulátor letöltés

Add meg nevedet és kedvenc e-mail címedet, ahova küldhetem a kalkulátort.

A letöltéssel egyben elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Jeletkezz be e-mail címeddel és jelszavaddal!

PRO

Regisztrálj prémium tartalomért!

Loading
[startbooking flow="single-service" service="jdRA1b1NB" details="true"]

Írd le a kérdésed!

Kérlek írd le kérdésed, igyekszem hamar és szakszerűen válaszolni.